Böngésző
Könyv ajánló
Napkeleti származásunk őrzői (A magyar szürke marha az élő emlékezetben és családi fotókon Hajdúnánáson)
Buczkó József
Kiadó:
Hajdúnánás
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 141
A hajdúvárosokban, így többek közt Hajdúnánáson is mindig nagy szerepe volt a magyar szürke tenyésztésének. Ezekről az állatokról ír a könyv, történeti áttekintést adva a magyar szürke szerepéről. A kötetet visszaemlékezések és fényképek színesítik. Példányszám: 1000 db. Szép állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 6 000Ft.-Napló 1935-1946 I-II.
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 1273
Szerkesztő:
Ferencz Győző, Nagy Zsejke
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni gyorsírásos naplóban örökítette meg házasságának éveit. A napló magánéletének dokumentuma, teljes nyíltsággal beszél minden problémájáról. Az első bejegyzéseket 1935-ben egy fiatal, huszonhárom éves nő vetette papírra, aki éppen házasságára készült szerelmével.Az utolsó lapokat 1946-ban egy még mindig nagyon fiatal, mindössze harmincnégy éves asszony írta, aki akkor tudta meg, hogy két évvel korábban megözvegyült, férjét 1944-ben megölték. Ezután még hét évtizedet élt. Úgy őrizte Radnóti Miklós emlékét, hogy hallgatásával vette körül. 2 kötet, jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 7 000Ft.-Napló 1945-1957
Márai Sándor
Kiadó:
Budapest
Kiadás éve: 1990.
Oldalszám: 390
Sorozat:
Márai Sándor művei
Kiadói vászonkötésben, védőborítóval. Szép. tiszta, megkímélt példány- (Biz. 747)
KOSÁRBA TESZEM Ár: 2 000Ft.-Napló (a II.világháború utolsó hónapjairól és a szovjet hadifogságról)
Raisz Attila
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1992
Oldalszám: 200
Egy szovjet hadifogságot járt férfi eredeti, őszinte és megdöbbentő napló-feljegyzései az utolsó háború végéről és a hadifogságról. Jó állapotban.
Naplók 1924-1925
Móricz Zsigmond
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 846
Szerkesztő:
Cséve Anna, Szilágyi Zsófia Júlia
Móricz Zsigmond naplója a gyónásnál is több: élveboncolás. Heroikus harc szeretteivel és önmagával - a szerelemért. A szerelemért és a végtelen munkáért. A közel ezer oldalas, 1924-25-ben írt naplóból lenyűgöző, eddig ismeretlen Móricz kép tárul elénk. Az első naplót azért tartják krízisnaplónak, mert Móricz életének egyik legnehezebb időszaka volt az 1924-25-ös időszak. Hirtelen szerelemre lobbant Simonyi Mária színésznő iránt, emiatt felesége, Holics Janka öngyilkosság közeli állapotba került. Móricz kávéházakban, vonaton, hotelszobákban írt, a naplóírás segítségével vészelte át a magánéleti válságot. Jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 3 000Ft.-Napok romjai
Kazuo Ishiguro
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 266
Fordító:
Kada Júlia
1956 forró nyara. Az előkelő Darlington Hall elegáns komornyikja, Stevens új gazdája biztatására néhány napos kirándulásra indul. Fő célja azonban nem Dél-Anglia lenyűgöző tájainak megismerése, hanem egy találkozó: azt reméli, hogy sikerül visszacsábítania házvezetőnek Miss Kentont, akivé valamikor évekig együtt dolgozott. Ám kisebb-nagyobb kalandokkal tarkított utazása egyszersmind jelképes is. Stevens a kirándulás elbeszélésével párhuzamosan visszautazik a múltjába, és felidézi mindennapi életét a harmincas évekbeli főúri házban, Lord Darlington felelőtlen politikai kalandorságát - de mindenekelőtt saját kapcsolatát Miss Kentonnal, melynek természetét sok év után sem tisztázta magában.
A Napok romjai az elveszett ügyek és az elvesztegetett szerelem, a megbánás álomszerűén szép és gazdag regénye. Stevens komikus sutasága és reménytelen tehetetlensége Ishiguro keze nyomán varázslatos egységbe olvad, és a fájdalmas múltat még maga előtt is titkoló személyiség,' - valamint a kor és a környezet páratlan tanulmányává válik. Olyan fájdalmasan megindító és páratlanul őszinte mű ez, amely sokáig kísért az olvasó emlékezetében. A regényből készült feledhetetlen filmben a főszerepeket két remek, Oscar-díjas színész, Anthony Hopkins és Emma Thompson játszotta. Szép állapotban.
Napoleon esernyője
György László
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1942
Oldalszám: 48
Sorozat:
Csíkos sarkú regény
Egy nagy átverés és persze egy szerelem története.
György László (1909 – 1960) író, újságíró. 1928-ban kezdte pályáját, a Pesti Napló szerkesztőségének tagjaként. Színházi és filmkritikákat írt. 1938-ban színikritikusa, majd segédszerkesztője a Délibábnak. 1946-ban a Szivárvány képes hetilap munkatársa volt. A lap megszűnése után, a Színház és Mozihoz lépett át, 1957-ben pedig a Film Színház Muzsika munkatársa lett. Több regényt, egyfelvonásos színdarabot és rádiójátékot írt.
Álneve: Donald Crabbe. Művei többek között: Harc az aranyért, A Larriman találmány, Az óceán tigrise, Gyilkosság Flatford Millben, Wharton bosszút áll, A sangtai rejtély, A véresarcú kísértet, stb.
Nappali őrség (Őrség 2.)
Szergej Lukjanyenko - Vlagyimir Vasziljev
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2007
Oldalszám: 410
Fordító:
Weisz Györgyi
Szerkesztő:
Németh Attila
Sorozat:
Galaktika Fantasztikus Könyvek
A mai Moszkva utcáin, a hétköznapi emberek számára szinte láthatatlanul, a Setét és a Fény erői vetélkednek. Ezeréves szerződésük értelmében az Éjszakai és a Nappali Őrség felváltva gondoskodik a két oldal közötti egyensúlyról.
Amikor az Inkvizítorok pártatlan bíróságától ellopnak egy nagy erejű mágikus tárgyat, a következmények beláthatatlanok, és mintha mindez még nem lenne elég, a szálakat egy reménytelennek tűnő szerelem is bonyolítja egy ifjú boszorkány és egy varázsló között, és akkor még nem beszéltünk a gyilkosságról, amely vérbosszúért kiált.
Lukjanyenko bestseller-sorozatának második kötetéhez egy írótárs segítségét is igénybe vette, és ennek köszönhetően az iram ezúttal még nyaktörőbb, a fordulatok még váratlanabbak. Az első részhez hasonlóan azóta ebből szintén film készült, amely látványvilágában a hollywoodi szuperprodukciókkal vetekszik. Jó állapotban.