Böngésző
Szépirodalom Női, romantikus regények
Rhett Butler
Szerző:Donald McCaig
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 621
Fordító:
Kövesdi Miklós Gábor
Minden idők egyik legsikeresebb regénye, az Elfújta a szél a keményfejű, férfibolondító Scarlett O’Hara és a lázadó, talpraesett Rhett Butler szerelmét meséli el, amelyhez az amerikai Észak és Dél háborúja szolgáltat drámai hátteret. Szerzője, Margaret Mitchell visszautasított minden felkérést, hogy megírja a történet folytatását, irodalmi hagyatékának kezelői azonban idővel engedtek a rajongók nyomásának: Alexandra Ripley Scarlett életét gondolta tovább, Donald McCaig pedig most Rhettre összpontosít. A polgárháború időszakát kitűnően ismerő szerző tizenkét éven keresztül dolgozott a regényen, szigorú „felügyelet” alatt, mert hűnek kellett maradnia az Elfújta a szél szelleméhez. Végre feltárul előttünk ennek a talányos férfinak az élete, akit a regény elején párbajban látunk viszont, majd megismerkedünk gyermekkorával és azokkal az emberekkel, akik a jellemét formálták: kegyetlen, hatalomvágyó apjával; az intéző lányával, Belle Watlinggel; bátor és határozott húgával, Rosemaryvel; régi barátjával, a felszabadított rabszolgák fiával, Tunis Bonneau-val, valamint számtalan más barátjával és ellenségével. Tisztázódik, mi is a helyzet állítólagos törvénytelen fiával, és persze árnyaltabb képet kapunk Scarlett O’Haráról is, aki jobban hasonlít Rhetthez, mint szeretné, és jobban szereti őt, mint amennyire elismeri. Mesterien megírt regény, amely inkább kiegészítése, mint folytatása az eredeti műnek. Szép állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 10 000Ft.-Sissi - Az ifjú császárné
Szerző:Allison Pataki
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 492
Fordító:
Csáki Judit
1853-at írunk, a Habsburgok Európa leghatalmasabb uralkodó családja. Ferenc József birodalma Ausztriától Oroszországig és Németországtól Olaszországig terjed a császár pedig fiatal, gazdag, és házasodni kész. A tizenöt éves Erzsébet Sissi bajor hercegnő a Habsburg-udvarba utazik nővérével, aki a császár kiszemelt menyasszonya. De megérkezése után hamarosan váratlan dilemmában találja magát: végzetesen és ellenállhatatlanul beleszeret a nővére vőlegényébe, aki viszonozza érzelmeit. Ferenc József, akit elbűvöl Sissi nyitott természete, bájos, energikus szelleme, és persze lenyűgöző szépsége, megszegi adott szavát, és kinyilvánítja szándékát: Sissit akarja feleségül venni.
Európa egyik legalattomosabb udvarába csöppenve Sissinek fogalma sincs róla, milyen harcok, veszélyek és kísértések leselkednek rá. Alaposan felforgatja a politikai és családi viszonyokat, mert meg akarja nyerni és tartani a császár szerelmét, a népe és a világ szeretetét. Újszerű állapotban.
Sissy 1-6.
Szerző:Marieluise von Ingenheim
Kiadó:
Debrecen
Kiadás éve: 1992
Oldalszám: 1432
Fordító:
Pataky Péterné
Sorozat:
Sissy
Sissy - a magyarok későbbi védangyala -, a vadóc bajor herceglány gyűlöli a kötöttségeket, kóborol, álmodozik, remekül érzi magát liberális felfogású apja társaságában.
Nem is volna ez olyan nagy baj, ha az ifjú Ferenc József császár nem szeretne fülig bele első látásra, és nem akarná feleségül venni. 6 mű, jó állapotban.
Szerdán habcsók
Szerző:Papp Diána
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 264
Szerkesztő:
Libor Anita
A főhős Békési Eszter pr-szakember és gasztroblogger történetével valószínűleg sok nő tud azonosulni. 33 évesen válik, aggódó szüleihez költözik, esténként szomorúan borozgat, és közben elgondolkodik azon, hogy vajon megfelel-e neki az az élet, amelyben él. Aztán megrázza magát, és van bátorsága újrakezdeni mindent, felépítenie egy vadonatúj Esztert. A könyv különlegessége, hogy rengeteg izgalmas receptet is tartalmaz, elvégre Eszter éppoly szenvedélyes a gasztronómiában, mint abban, hogy megtalálja a saját útját. Látszik, hogy az írónő tisztában van vele mi kell a nőknek: szerelmek, sütik, önmegvalósítás... Jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 2 000Ft.-Szerelem hirdetésre
Szerző:J. K. Smith
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 315
Szerkesztő:
Komor Kata
Kori élete fordulóponthoz érkezik. Férje és szülei meghalnak, munkahelyét elveszíti, egyedül marad a világban. A lány régi életét maga mögött hagyva fejest ugrik az ismeretlenbe, és munkát vállal egy kanadai farmon. A farm tulajdonosa, a jóképű Christopher Walker, aki egyedül neveli kislányát. Hamar kölcsönös vonzalom alakul ki köztük. Vajon túléli kapcsolatuk a múlt szellemeinek felbukkanását? Van esély újrakezdeni egy tragédiák sokaságával teletűzdelt életet? Újszerű állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 1 500Ft.-Szerelmünk lapjai
Szerző:Nicholas Sparks
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 2000
Oldalszám: 192
Fordító:
Nagy Ágnes Karolina
Sorozat:
Romantikus Regények
A mű a végtelen szerelem szívszorítóan gyengéd története. 1946-ban Észak-Karolinában kezdődik, amikor Noah Calhoun visszatér a második világháborúból. A harmincegy éves férfi, miközben megpróbálja birtokát felvirágoztatni, folyton egy gyönyörű lányra gondol, akivel tizennégy évvel korábban találkozott, és akit eddig mindenkinél jobban szeretett. Az emlékeinek él, egészen addig, amíg a lány meg nem érkezik a városba. Mi történt velük az elmúlt években, és hogyan alakul további életük? Mindezt megtudhatjuk e páratlanul szép, mesterien szőtt, megrendítő és igaz szerelmesregény lapjairól. Jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 2 000Ft.-Szerencse gyermeke
Szerző:Tutsek Anna
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1932
Oldalszám: 57
Sorozat:
Százszorszép könyvek
A szerencse gyermeke egy erdélyi menekült kis tanítónő, akit a sors egy alföldi községbe vet. A kis tanítónő a sok küzdelem és nélkülözés ellenére csakugyan a szerencse gyetrmeke, de nem azért, mert egy öreg nénjétől nagy vagyont örököl, hanem azért, mert így ismeri meg idejekorán vőlegénye gyönge, megbízhatatlan jellemét, és megtalálja igazi párját, aki elvezeti a boldogság országába. Jó állapotban.
KOSÁRBA TESZEM Ár: 3 000Ft.-Üvöltő szelek
Szerző:Emily Bronte
Kiadó:
Bp.
Kiadás éve: 1982
Oldalszám: 463
Fordító:
Sőtér István
Sorozat:
A világirodalom klasszikusai
Az Üvöltő szelek (Wuthering Heights) Emily Brontë angol írónő egyetlen regénye, az egyetemes regényirodalom egyik legnagyobb és legjelentősebb alkotása. Elbeszéléstechnikai megoldásai messze megelőzték a kor irodalmát és már a 20. és 21. század prózáját előlegezték. A romantikus meseszövés dacára sokan az első modern angol regényként tartják számon. Az eredeti cím a regény központi helyszínéül szolgáló Szelesdomb udvarházra utal, amely körül a regény drámai eseményei zajlanak. A mű középpontjában a két főszereplő, Heathcliff és Catherine Earnshaw különös, szerelmet és gyűlöletet is mutató kapcsolata áll. Jó állapotban, védőfóliával.